Sminktetoválás készítésével maradandó alkotás készül az arcon, ami évekig látható. Ezért is fontos, hogy olyan szakemberre bízd a kozmetikai tetoválásodat, aki precíz, és folyamatosan frissíti szakmai tudását, mindig nyitott az újdonságok iránt.
Sminktetováló pályám során töretlen az igényem az esztétikus kivitelezésre. Célom az arc eredeti szépségének hangsúlyozása, ezzel segítve a nőiesség kiteljesedését úgy, hogy a sminktetoválás viselőjének magabiztosságot adjon.
Kár tagadni, hogy sokszor találkozom olyan esetekkel, amikor egy korábbi tetoválás során nem jól sikerült a szemöldökforma, a szemkontúr, vagy túlrajzolt, nem megfelelő színű, régi stílusú szájkontúrokkal érkeznek hozzám. Előfordul az is, hogy korábban bőrszínnel már megpróbálták ezeknek a hibáknak a kijavítását, lefedését. Ilyen esetekben viszont már túl sok pigment van az adott területen.
Ilyenkor a professzionális sminktetoválás szakszerű eltávolítással kezdődik.
Szalonomban mindig a legújabb technikákat alkalmazom a legjobb eredmények elérése érdekében. A tetováláseltávolítást kombináltan végzem, Inskin biokémiai módszerrel és Dermway I. Q-kapcsolt Nd YAG lézerkészülékkel. Ezekkel az eszközökkel ma már bármely testrészről, bármilyen színű pigment eltávolítása lehetséges.
Előre nem lehet pontosan megjósolni, de általában 5-8 kezelés után teljesen eltüntethető a nem kívánt tetoválás és a helyére új készíthető. A módszer tetoválás részleges eltávolítására is ad lehetőséget, így az elrontott kis részek is láthatatlanná tehetők.
A bőrbe juttatott pigmentek, mint idegen anyagok elszállítására a faló sejtek (fagociták) gondoskodnak. De a pigmentek mérete jóval nagyobb, mint a falósejtek mérete, ezért nem tudja bekebelezni és lebontani. Emiatt a tetoválás ugyan idővel elhalványodhat, de életünk végéig látható. A lézerkezelés lényege, hogy a fénynyaláb elnyelődik a pigmentszemcsékben és apró darabokra robbantja szét, amit a falósejtek már el tudnak szállítani. A lézersugár először a bőr közeli festékrétegben fejti ki hatását, ami 3 hét alatt el is tűnik. Ezek után lehet a következő kezeléssel a mélyebb réteghez érni és így haladni, mire a nem kívánt tetoválás eltűnik.
A kezelés időtartama a tetoválás méretétől függően 5-30 perc lehet.
bevitt pigment fajtájától
a pigment mennyiségétől
a tetoválás mélységétől
pigment színétől
Ezért nem lehet előre megjósolni a kezelések pontos számát.
A kezelések között meg kell tartani a bőr felépüléséhez szükséges gyógyulási időt, ami bőrtípusonként változhat.
Lézeres tetováláseltávolítás esetén 8-10 hét is lehetséges
Inskin biokémiai eltávolítás alkalmazásánál 4-6 hét
A lézeres tetováláseltávolítással már egy alkalom után is csodálatos eredény érhető el. Így egyenes út vezet az új, esztétikus, modern sminktetoválás elkészítéséhez. Legyen az szemöldök- vagy ajaktetoválás, lényeg, hogy az arc egyedi szépségét minden nő magabiztosan viselje. A tetováláseltávolító lézerrel a test bármely területén sikerrel lehet eltávolítani a már megunt vagy esetleg elrontott tetoválásokat.
A sminktetoválás napjainkban nagy népszerűségnek örvend az igényes nők körében. Egyre inkább a természetes, elegáns hatás a cél a visszafogott megjelenésben. Ezt a trendet követik a megújult kivitelezési technikák is, amelyekkel diszkréten sminkelt púderes hatás és finom, lágy színátmenetek készíthetők.
Ahhoz, hogy a kívánt természetes hatás elérhető legyen, jó alappal kell kezdeni. A legjobb kiindulás a még „szűz”, tetoválás-mentes terület. De tudjuk, hogy ez nem minden esetben lehetséges. Gyakori a régi, vagy már többször pigmentált bőr és sajnos olyan is előfordult, hogy nem a megfelelő színnel készült a sminktetoválás. Ilyenkor van szükség módosításra. Amikor a régi tetoválás elfedése nem megoldható, akkor mindenképpen a sminktetoválás-eltávolítást kell alkalmazni.
Ahhoz, hogy valóban művészi és minőségi sminktetoválást viselhessen a vendégem, a legújabb technikákat és eszközöket alkalmazom a harmonikus eredmény érdekében.
Ma már nem történhet meg – ami korábban néha-néha előfordult – hogy valakivel közölnöm kelljen, hogy a sminktetováló nem boszorkány, aki bármit el tud tüntetni. DE MÁRA AZZÁ VÁLTAM! 🙂
A varázslat, azaz az eltüntetés pedig az INSKIN biokémiai termékeivel történik.
Minden bőrtípusra és bármilyen pigmentszínre képes hatni
A bőr sérülése minimális, nincs hosszú sebgyógyulási idő
Nem okoz mély sebeket, hegeket - sőt, hegkezelésben is segít
Alkalmazása közben nem befolyásolja a megszokott életvitelt
Kímélő kombinált összetételű
Szövődménymentes eljárás
A kezelések száma 1-8 között van, átlagban 4 alkalom.
Fájdalommentes
A 4 hetente ismételhető kezeléssel látványos eredmény érhető el. Ehhez természetesen szükséges a vendég teljes körű együttműködése, az otthoni alkalmazások és tanácsok maximális betartása. A kúra végeztét követően, 6 héttel később már el is készíthető a kívánt új, természetese hatású és a mai trendeknek megfelelő sminktetoválás.
A kezelést követően 6 órán át nem érheti a kezelt területet víz, nem szabad lemosni, aznap tilos alkoholt fogyasztani! Szolárium, napozás, szauna alkalmazása 1 hétig nem ajánlott!! Az adott utóápoló használata 1-2 hétig kötelező az eljárás sikeressége érdekében. Naponta 2x illetve, ha véletlenül víz érte, utána is szükséges bekenni.
Ha évekkel ezelőtt készült, mára már megunt vagy elrontott tetoválásod van
Ha módosítani szeretnél egy tetoválásodon.
Ha nem szimmetrikus a szemöldöktetoválásod, ajaktetoválásod.
Ha új sminktetoválást szeretnél, de van már korábbi, nem jól sikerült tartós sminked.
Ha túl sötétre sikerült és világosabbat szeretnél.
Az ár az első alkalomra értendő, minden további alkalom 15.000Ft (terület fertőtlenítése - érzéstelenítés - tesztlövés - lézeres eltávolítás - befejező ápolás)
Az ár a motívum nagyságától függ.
Lézeres kezeléssel vagy INSKIN biokémiai kezeléssel, az eredeti ajakon túlfutó területen
Lézeres eltávolítás vagy INSKIN biokémiai kezelés.
Bőrtípusnak megfelelően arc letisztítása - carbon-gél felvitele - lézeres kezelés - bőrnyugtató pakolás - bőrtípusnak megfelelő befejező ápolás
Pórusösszehúzás, gyulladáscsökkentés és kollagén termelődés egy speciális eljárással. Problémás bőr kezelése mindig nagy kihívás a kozmetikus részére. Ezért is választottam a lézerkészüléket, hogy bámulatos eredményt érjek el mind a tini és a felnőtt vendégeimnél egyaránt.
Az arc bőrtípusának megfelelően letisztított bőrterületre vékony rétegben carbon gélt viszek fel és megfelelő óvintézkedéseket alkalmazva, biztonsági szemüveg használata mellett végzem a lézeres kezelést. A kezelés során a vékony rétegben felvitt szén alapú nanotechnológiás gél teljesen eltűnik.
A szén részecskék a lézerfénnyel találkozva szétrobbannak, bejutnak a pórusokban és ott pedig gyulladáscsökkentő és faggyúmirigy termelődést csökkentő hatással szüntetik meg a zsíros bőr problémáját. Azonnali hatásként a pórusok mérete csökken, simábbá és egyenletessé válik a vendég bőre. A kezelést követő finom hámlás a bőrmegújítási folyamatot segíti. Csökkenti a hegesedéssel járó aknék kialakulását és biztosítja az egészsége szaruképzést. Normál bőrű vendégeknél a carbon-peeling rendszeres használatával kollagén stimuláló, regeneráló, bőr megújító hatást érünk el.
A kezelés előtt a bőrtípusnak megfelelő arctejjel és tonikkal letisztítom a kezelendő területet, majd vékony rétegben felviszem az arcra a carbon-gélt. Megfelelő biztonsági intézkedések mellett végzem el a kezelést, melynek időtartama maximum 15-20 perc. A kezelés után nyugtató pakolással regenerálom a bőrt, majd az eltávolítása után fényvédő krémmel fejezem be a kezelést. A kezelés fájdalommentes, gyors és 4 alkalom után már látható a bőr javuló állapota. A kezelés 2-3 hét alatt zajlik le. A hosszan tartó eredmény fenntartásához 2-3 havonta ismétlő kezelésre van szükség. 3-4 kezelés eredményeként megakadályozza új aknék kialakulását, komedók képződését és normalizálja a gyulladást.
Iratkozz fel, értesülj az akciókról, újdonságokról!
A honlapon található teljes tartalom Wächter Krisztina e.v. saját tulajdona. A tartalom engedély nélküli felhasználása, másolása büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.
Wächter Krisztina e.v. – Minden jog fenntartva 2015-2024.
Készítette:
Ajándékutalvánnyal bármely alkalomra örömet szerzel szerettednek. A kiválasztott szolgáltatás névre szólóan vásárolható teljes értékében, vagy választott összegben.
Az ajándékutalvány átvehető személyesen a szalonban, vagy az ár utalása után e-mailben küldöm a sorszámozott utalványt. Részletekért keress elérhetőségeimen.